Kézilabda

A kézilabda egy labdajáték, amelyet két 7 tagú csapat (hat mezőnyjátékos és egy kapus) játszik egymás ellen. Az a csapat nyer, amelyik többször tudja az ellenfél kapujába juttatni a rendelkezésre álló játékidő(60 perc) alatt a kézilabdát. Egy kézilabda-mérkőzés két 30 perces félidőből áll, amelyet egy 10 perces szünet választ el. Utánpótlás-meccsek esetében ez a játékidő kevesebb.

A kézilabdát általában fedett csarnokban játsszák, de létezik egy másik fajtája is a sportágnak, amelyet a szabadban játszanak. Egyre kedveltebb strandkézilabda nevű változata is. A szivacskézilabdát főleg a fiatal kézilabdázók játsszák, a kézilabdáéhoz hasonló szabályokkal, csak könnyebb labdával, és kisebb játékterületen.

A KÉZILABDA TÖRTÉNETE

Az elmúlt évszázad első éveiben kezdte térhódítását Európában a kézilabdázás alapját képező dán Handboold, a német Handball és a cseh Hazena játék.

Magyarországon a sportág születése Cséfay Sándor nevéhez kötődik, aki atlétaként vett részt az európai munkásolimpián, ahol elnyerte tetszését a kézzel játszott, leginkább labdarúgó pályán rendezett mérkőzés és elhozva egy labdát elkezdte áldásos tevékenységét, melyet élete végéig önzetlenül és nagy szeretettel végzett, kinevelve ez idő alatt válogatott játékosok egész sorát, akik közül többen a sportág kiváló szakembereivé váltak.   

Az Ő nevéhez fűződik az önálló sportági szövetség, az 1933. március 30-án megalakult Magyar Kézilabda Egyesületek Szövetsége. Az első tisztikarban megtalálható volt országgyűlési képviselő, a Testnevelési Főiskola igazgatója és a fővárosi oktatási osztály vezetője.

Ez az önállóság nagyot lendített a sportágon s férfi válogatottunk résztvevője lett az 1936. évi berlini Olimpia nagypályás kézilabdamezőnyének, majd az 1938-as világbajnokságon bronzérmet szerzett csapatunk.

Sorra alakultak a szakosztályok és az önálló bajnokságok már nagyszámú csapatokkal bonyolódtak. Örvendetesen növekedett a női csapatok száma is.

A sportág népszerűségét jelezte az is, hogy a téli időszak tétlenségét megunták a kézilabdázók. Kerestek és találtak is olyan termet, ahol télen megvalósították a teremjáték alapjait, igaz fűrészporos talajon és csupán 13x26 méteres területen.

A II. Világháború nagy törést jelentett minden ember életében. Sportolók haltak meg a frontokon, sportpályák mentek tönkre a városokban s vidéken.

Talán ezzel lehet összefüggésben, hogy a női szakág éledt előbb fel és nagypályás női válogatottunk 1949-ben Világbajnoki címet szerzett a Budapesten megrendezésre került Világbajnokságon.

Az ezt követő évek döntő változást hoztak az ország életében. A megváltozott életkörülmények, az ország építő tervek sorra szüntették meg a pályákat, így legjobb csapataink is otthontalanná váltak. Az érdeklődés egyre inkább a kispályán játszott kézilabdázás felé irányult, melyet hazánkban főleg szabadtéren játszottak, ugyanakkor az északi országok ekkor ugyan ezen a pálya méreten már egész évben teremben rendezték mérkőzéseiket..

A kispályás kézilabdázás mérföldes léptekkel indult el a fejlődésben.

A játéktér áttekinthetősége, a gólok száma, az ötletek megvalósulásának végtelen lehetősége olyan élményt nyújtott játékosnak és nézőnek egyaránt, hogy az iskoláktól kezdve, a legkisebb faluban is sorra épültek a pályák, alakultak csapatok minden korosztályban.

A nagypályás kézilabdázás ezzel párhuzamosan kezdett elsorvadni, míg nem 1959-ben volt a legutolsó hivatalos bajnokság s ezt követően már csak kispályás bajnokságokat írt ki a Magyar Kézilabda Szövetség

Az ötvenes évekre tehető a nemzeti szövetségek nagyszámú növekedése is, így a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) feladatai is megnövekedtek, programja kiszélesedett. A magyar kézilabdázás elismertségét jelzi az is, hogy mindig volt képviselője az IHF�ben. Kezdetben Fantó Jenő, majd közel harminc évig Madarász István , aki jelenleg is tiszteletbeli tag.

Az IHF ezekben az években indította be a világbajnokságok rendszerét, ahol válogatott csapataink közül a nők szerepeltek nagyobb sikerrel, mivel 1957-ben ezüstérmesek lettek, míg a férfiak általában a 7-9 helyen végeztek.

A hazai bajnoki rendszer ebben az időszakban az átalakulás gondjaival volt elfoglalva, hiszen az addig nagypályán játszó, más technikát és mozgást igénylő játékosok beilleszkedése a kisebb játéktérre, valamint a sportággal újonnan ismerkedő játékosok összhangja komoly szakmai kihívást jelentett a szakemberek számára.

A hatvanas évek fejlődési trendjében ismét a hölgyek jártak elől, mivel az első kispályás siker is az Ő nevükhöz fűződik. 1965-ben Dortmund-ban a Westphalenhalle a magyar női válogatott világbajnoki címét ünnepelte. Török Bódog szövetségi kapitány aki közel harminc évig volt a női válogatott szakvezetője  vezetésével többek között olyan kiválóságok alkották a csapatot, mint Elek Gyuláné, Romhányiné, Csenkiné,  és Jóna Magda. 

A sportág nemzetközi fejlődése és népszerűsége megkövetelte az IHF-től, hogy növelje a nemzetközi találkozók lehetőségét és olyan nemzetközi tornákat vett fel versenynaptárába, ahol az egyesületi csapatok is megmérkőzhettek egymással. Így a Bajnokok Kupája, az IHF-Kupa és a Kupagyőztesek Kupájának versenysorozat olyan küzdőtérré vált, ahol férfi és női csapataink motiválódhattak, a játékosok tovább fejlődhettek. Érdemes ebben az időszakban megemlíteni a férfiak mezőnyében a Bp.Honvéd, a Tatabánya, a Debrecen és a Győri ETO gárdáját, valamint a nőknél a Bp.Spartacus, az FTC és a Vasas csapatait, akik a legjobbak közé kerülve hívták fel a figyelmet Európában a magyar kézilabdázásra.

A kézilabdázás nemzetközi elismertségét jelentette a hetvenes évek több döntő változása. Felvették az olimpia műsorában a teremkézilabdázást és 1972-ben Münchenben férfi csapatunk a nyolcadik helyen végzett. A női csapatok egy olimpiával később 1976-ban Montreálban léptek először pályára és lányaink a harmadik helyen végeztek, míg a férfiak is előbbre léptek a hatodik hely elérésével.

A Világbajnokságok döntőinek rendszeres résztvevői voltunk ezekben az években és megállapítható, hogy mindég a női válogatott ért el jobb eredményt. Amíg a férfiak a 7-9. hely elérésénél nem jutottak előbbre, addig a hölgyek két alkalommal is bronzéremmel zárták szereplésüket.

A klubcsapatok Európa Kupájában tovább tartott a női csapataink jó szereplése, így nagy elismerést váltott ki 1977-ben az FTC győzelme a KEK-ben Elek Gyula edző vezetésével.

Bár férfi csapataink nem értek el kimagasló eredményt, mégis voltak olyan kiemelkedő játékosaink, akik nemzetközileg is elismertté váltak. Egy pár név a teljesség igénye nélkül: Bartalos Béla, Varga István, a Vass fivérek, vagy Marosi István, majd a fiatalabbak közül Kovács Péter, Kenyeres József és Szilágyi István, akiknek később külföldön is sikeres volt a pályafutásuk.

A nyolcvanas évekre főleg a férfiak előretörése jellemző. Két olimpián is 4. helyezéssel zárták szereplésüket, szemben a női válogatottal, akik 1980-ban értek el egy negyedik helyezést.

A világbajnokságokon kiegyenlítődött az erőviszony. Mind a két válogatottunk ezüstérmes lett. A férfiak a svájci, a nők a budapesti  VB-n szerezték meg a második helyet.

Magyarország ekkor rendezett először női kispályás VB-t és ekkor értek pályafutásuk csúcspontjára Csík János tanítványai. Sterbinszky, Gódorné, Angyal Éva, Csajbókné, Vanya Mária, és a többi Vasas és FTC játékos szereplése is olyan élményt jelentett az új Budapest Sportcsarnok közönségének, melyben hazai közönségünknek korábban ritkán volt része.

Sajnos ezt követően női válogatottunk mélyrepülésbe kezdett s a korosztályváltás problémája göröngyös út bejárására kényszeritette a női szakágat.

Erre az időszakra is jut azonban klubsiker. Mind a két magyar bajnok megnyerte az 1981/82.évi Bajnokok Kupáját. A Bp.Honvéd férfi csapata Kovács László vezetésével, míg a Vasas lányok Mocsai Lajos szakmai irányításával lettek Európa legjobbjai.

Az évszázad utolsó tíz éve, ha lehet minden eddiginél mozgalmasabb volt a sportágban.

1992-ben megalakult az Európai Kézilabda Szövetség /EHF/ és 1993-ban a Magyar Kézilabda Szövetség is olyan új vezetést választott, aki kisebb változtatássokkal mai is a legsikeresebb szakaszát irányítja a sportágnak.

A kézilabdázás az elmúlt tíz évben hazai és nemzetközi eredményeivel kivívta az ország második legnépszerűbb sportág címet s olyan közönséget vonz a csarnokokba, akiknek igényükké vált, a gólok és a szép megoldásuk látványa.

Elsősorban a sportdiplomáciánkat kell kiemelni. Tagja lett az EHF Végrehajtó Bizottságának Sinka László főtitkár és az IHF Edzői szekciójának tagja Kovács Péter szakmai igazgató.

Ez az elismertség tovább növekedett az elmúlt évben, amikor az IHF Orvosi Bizottságába választották Dr Tállay Andrást, míg a Fellebbviteli Bizottság tagja lett Dr Sulán Brigitta. Tovább növekedett az EHF vezető szerveiben is képviseletünk, mert Andorka Sándort az EHF Verseny-, és Játékvezetői Bizottság és Kökény Beatrixot a Sportolói Bizottság tagjának választották.

  1998-ban EHF Kongresszust rendeztünk Budapesten, és a Magyar Kézilabda Szövetség kapott megbízást az új nemzetközi minősítésű játékvezetők vizsgáztatására szervezett tornákra is. Ezen kívül több Európa-bajnoki és Világbajnoki selejtező tornát rendezhettünk az utánpótlás versenyek több korosztályában.

Sportdiplomáciai siker, hogy hosszú idő után ismét szerepet kapnak játékvezetőink a nemzetközi nagy versenyek végküzdelmeinél, így a Klucsó Jenő-Lekrinszky Tivadar páros Olimpián és Világbajnokságokon kapott komoly feladatot, míg a 2002.évi női EB-n a Kékek Csaba-Kékes Pál játékvezető kettős szerepelt elismert teljesítménnyel.

Az IHF is elismerte sportágunk vezetésének hozzáértését és 1995-ben ismét felnőtt női VB-t rendezhettünk az Osztrák Szövetséggel közösen, majd ezt egy újabb megtisztelő megbízás követte és mi adhattunk otthont a XIII. női junior Világbajnokságnak 2001.07.29-08.12.ig Győrött, Pápán és Győr-újbarát sportcsarnokában. 

A válogatottak és a klub csapatok nemzetközi szereplése kölcsönhatásban volt a sportdiplomáciával, mivel különösen a nők szereplése és eredményei váltottak ki elismerést, de a férfiak 1997.ben elért Világbajnoki 4. helyezésük hosszú idő után kimagasló teljesítmény. A női szakág az említett mélypontról emelkedett az eddigi legsikeresebb tíz év magaslatára. Laurencz László kapitányságával a budapesti VB-n elért ezüstérem volt az első nemzetközileg is kiemelkedő eredmény. Ezt követte az 1996-os Atlanta-i Olimpián elért harmadik helyezés, valamint a 2000.évi Olimpia 2. helyének kivívása Sydneyben. Ez az eredmény már Mocsai Lajos mester nevéhez fűződik, aki 1998-ban vette át a csapat szakmai irányítását.

Az olimpiai siker után csak egy lélegzetvételre volt ideje a hölgyeknek, mert 2000 decembere újabb feladatot jelentett számukra. A siker nem maradt el, hiszen Európa bajnokok lettek Bukarestben.

Megnövekedett a klubcsapatok nemzetközi kötelezettsége, az újabb kupasorozatokkal és kiemelt nemzetközi tornákkal, melyek a fiatalok számára is színvonalas megmérettetést jelentenek.

 Az Európai Kézilabda Szövetség az ebben elért eredményeket összegezi és rangsorolja a nemzeteket. Mind a férfi, mind a női rangsorban az előkelő harmadik helyen szerepel Magyarország.

Különösen női csapataink szerepeltek kiemelkedően. Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyerte a Dunaferr /1999/ és EHF Kupát a DVSC, ezen kívül  döntős volt a Bajnokok Ligájában a Herz-FTC,  és az EHF Kupában két alkalommal a Győri ETO . A Dunaferr a Szuper Kupát is elnyerte 1999-ben.

A férfi csapatok közül rendszeres résztvevője a Bajnokok Ligájának a Fotex KC Veszprém csapata, amely 2002-ben döntős volt és csak minimális különbséggel maradt alul a Magdeburg csapatával szemben. Elismerésre méltó a Tisza Volán szereplése, valamint a 2000-ben KEK döntős Dunaferr férfi csapatának teljesítménye is, míg korábban a Győri ETO és az Elektromos is ért már el előkelő helyezést a Kupa sorozatokban.

A Magyar Kézilabda Szövetség vezetése megkülönböztetett figyelemmel kíséri az utánpótlás korúak versenyeztetését, képzését s kiválasztását a különböző válogatott keretekbe. Az elmúlt évtized utolsó szakaszában a sportág élvonala már csak teremben bonyolítja bajnokságait, de az alsóbb osztályok csapatai közül is többen rendelkeznek szabályos teremmel. Így a sportág jellege, technikája olyan feltételek között érvényesülhet, melyet időjárás és egyéb körülmény nem gátolhat.

Az Országos Ifjúsági Bajnokságok, az Országos Serdülő Bajnokság olyan tehetséges fiataloknak adott és ad érvényesülési lehetőséget, hogy közülük többen az első osztályú felnőtt csapataiknak is értékes tagjai.

A Magyar Kézilabda Szövetség évek óta hat utánpótlás korosztály csapatának biztosít rendszeres foglalkoztatást és színvonalas nemzetközi programot. Ennek köszönhető, hogy férfi ifjúsági válogatottunk Európa bajnoki címet szerzett, és a junior fiúk 3. helyen végeztek. A nőknél kiemelkedik a legutóbbi junior Világbajnokságon elért 2. hely, valamint a 2002.évi Európa Bajnokságon szerzett  ezüstérem.

Ezek az eredmények, a rendezésben elért eddigi sikereink feljogosítja a sportág nemzetközi és hazai vezetését, hogy a 2004.évi felnőtt női Európa Bajnokság, valamint a 2005.évi junior férfi Világbajnokság méltó helyszínt fog jelenteni a sportág nemzetközi elitjének.

Megalakult az EB Szervezési Bizottsága és már elkezdte munkáját, melybe fokozatosan kapcsolódnak be a vidéki helyszínek, a rendező Városok Önkormányzatai és sportvezetői.

A Magyar Kézilabda Szövetség a maga részéről minden segítséget megad ezekhez a feladatokhoz, a közös cél, a sikeres világverseny rendezéséhez.

Játéktér

A kézilabdát 40×20 méteres, téglalap alakú játékterületen játszák, amelyhez hozzátartozik még az oldalvonalak mentén 1 méteres, az alapvonal mögött 2 méteres biztonsági sáv.

Kapuelőtér: A két kapu előtt található folyamatos vonallal körülvett rész. Ezt a vonalat a kapuktól 6m-re húzzák meg. Itt csak kapus tartózkodhat,az itt lévő labda az övé. Kidobást kivéve a levegőben lévő labda megjátszható. Mezőnyjátékos belépésért szabaddobás, kiállítás, vagy büntető is járhat. Egyes esetekben büntetlen marad.

Szaggatott szabaddobási vonal: Minden pontja a kaputól 9, a kapuelőtér-vonaltól 3 méterre van felfestve.

Büntetődobó-vonal: A kaputól 7 méterre található, innen dobják a játékosok a büntetőket. Párhuzamos a gólvonallal.

Gólvonal: a két kapufa mögött van, párhuzamos a büntetődobó-vonallal. Ha ezen szabályosan áthalad a labda, azt gólnak kell tekinteni.

Kapus-határvonal: 15 cm hosszú, a kapu előtt 4 méterrel van.

A középvonal a pályát két egyenlő területű térfélre osztja, a két oldalvonal felezőpontjának összekötésével.

Oldalvonal : A pálya hosszabb oldala,

Cserevonal: Az oldalvonalra merőleges, a zsűriasztal és a kispad között található. Ezen kell cserélni.

Játékidő

Egy felnőtt mérkőzés rendes játékideje 2×30 perc, 10 perc szünettel. Hosszabbítás esetén 2x5 perc A fiatalabb korosztályú csapatok rövidebb meccseket vívnak: 8-12 év: 2×20 perc, 12-16 év: 2×25 perc.

A kézilabdában egy sajátos módszert követve mérik a játékidőt: az óra a játékmegszakítások (pl. szabálytalanság megítélése, gól utáni középkezdés, stb.) alatt is megy, azonban ha a játék várhatóan hosszabb ideig áll (pl. sérülést követő ápolás miatt), akkor a játékvezetőknek lehetőségük van az órát erre az időszakra megállítani. A játékidő lejárta szigorúan értelmezendő: az utolsó másodperc leteltekor a mérkőzés befejeződött, a játékvezetőknek ezt követően esetleges hosszabbítás engedélyezésére nincs módjuk. A még játékidőben ellőtt, de a kapuba csak a játékidő letelte után beérkező lövés - ellentétben a kosárlabdával nem minősül érvényes találatnak, ehhez az kell, hogy a labda még a játékidő letelte előtt áthaladjon a gólvonalon. Amennyiben azonban még a játékidőn belül szabaddobást vagy büntetődobást ítélnek a játékvezetők, de a mérkőzésből (vagy a félidőből) már olyan kevés idő van hátra, hogy a megítélt dobást az alatt nem végzik el, akkor az elvégezhető a játékidőn túl is (ún. időntúli szabaddobás vagy büntetődobás). Ilyen esetben a labdát közvetlenül kapura kell lőni, annak átadására, vagy az esetlegesen a kapusról, kapufáról kipattanó labda újbóli megjátszására már nincs mód - a kapusról vagy a kapufáról a kapuba pattanó labda viszont érvényes gólt jelent.

Bizonyos esetekben, például kupameccseken, a mérkőzés nem végződhet döntetlenre, a meccsnek az egyik fél győzelmével, és a másik vereségével kell végződnie. Ilyenkor ha a rendes játékidő után mégis döntetlenre állnának a csapatok, akkor öt perc szünetet követően 2×5 perc hosszabbítás következik, egy perces félidei szünettel. Ha ezután is döntetlen az állás, akkor öt perc szünetet követően újabb 2×5 perces ráadás következik, ugyanúgy egy perces szünettel a félidőben. Ha ezután is döntetlen lenne az állás, akkor büntetőlövések következnek. A csapatok ilyenkor 5-5 hétméterest végeznek el felváltva egymás után, majd az nyer, aki többet értékesített belőlük. Előfordulhat azonban, hogy még ekkor is döntetlenre állnak az ellenfelek. Ekkor egyesével felváltva lövik a büntetőket addíg, amíg az egyik csapat belövi, a másik pedig nem.

Egyes versenyeken a kiírás rendelkezhet úgy is, hogy a rendes játékidő letelte után egyből hétméteresdobások következnek, hosszabbítás nincs.

Labda

A kézilabdát bőr, vagy műanyag borítású labdával játszák. Életkortól, és nemtől függően eltérő labdák a játékeszközök:

A kézilabdát általában egy úgynevezett wax nevű anyaggal vonják be a játékosok, a jobb tapadás érdekében. Ezáltal válnak kivitelezhetővé az igazán látványos lövések, mint például a pattintott csavart lövés, a cunder.

Kapu

A két kapu a pályán egymással szemben, a két alapvonal közepén helyeszkedik el. Mérete: 2,08 m magas, és 3 m széles. A kapukat szilárd talajhoz rögzíteni kell, két különböző színnel kell befesteni.

Zsűri

Időmérő- játékidő-felelős

Titkár- jegyzőkönyv-vezető

A kispad

A cserék (általában hét), gyúró, orvos és az edzők helye.

Kézilabda-csapat

Egy kézilabdacsapat 14 játékosból áll. A játéktéren egyszerre maximum hét játékos tartózkodhat, a többiek a csereterületen foglalnak helyet. Mindig kell egy kijelölt kapus a pályára, aki eltérő mezt visel a többiektől. A kapus mezőnyjátékosként is szerepeltethető, illetve egy mezőnyjátékos is átveheti a kapus feladatkörét, ha megfelelően elkülönül a ruházata a mezőnyjátékosokétól.

Egy mérkőzésen tetszőleges számú csere hajtható végre úgy, hogy a lecserélt játékos a cserevonalnál hagyja el a pályát. Ha a becserélendő játékos hamarabb lép pályára, minthogy a lecserélt játékos elhagyná azt, akkor az szabálytalan cserének minősül, és kétperces büntetéssel büntetendő. Több más labdajátéktól eltérően a csere alatt a játék nem áll meg, a cserét - hacsak a játék egyéb okból nem áll - folyamatos játék közben kell végrehajtani.

Mezőnyjátékosok

A csapat mezőnyjátékosainak egységes öltözéket kell viselniük, amelynek megjelenése az ellenféltől világosan el kell különüljön. A játékosok nem viselhetnek olyan tárgyat magukon, amely veszélyezteti a saját, vagy játékostársai testi épségét.

A mezőnyjátékos kézzel, karral, fejjel, törzzsel, combbal és térddel érhet a labdába, a labdát ilyen módszerekkel is csak legfeljebb három másodpercig érintheti. Labdával a kézben maximum 3 lépést lehet megtenni.

Nem szabad a labdát a saját csapat birtokában tartani a támadási akciók felismerhetősége nélkül, illetve kapura lövési kísérlet elmulasztásával. Ez a passzív játék. A játékvezető, miután felismerte ezt a jelenséget, figyelmeztetésképpen felemeli az egyik kezét, és ha ezután sem változik a támadás intenzitása, nincs kapura lövési kísérlet, akkor a labdát birtokló csapat ellen szabaddobást ítél. Főként ez a szabály teszi ezt a sportágat ilyen gyorssá, és látványossá, nem engedélyezve egyik csapatnak sem, hogy feladja a gólszerzésre irányuló törekvését.

A mezőnyjátékos lehet:

• jobbszélső,

támadáskor: balkezes, szélső játékos, intításoknál gyakran ő dob ziccert,vagy középre tör

védekezéskor: posztján védekezik, zavaró, vagy középső védő

• jobbátlövő,

támadáskor: balkezes, átlövő játékos, tehát az egyik fő gólszerző, fontos a játékkapcsolata a belső emberekkel

védekezéskor:posztján középső védő

• irányító,

támadáskor: jobb- vagy balkezes, ő a karmester: a csapat vezére, mozgatója, "figura-bemondója"

védekezéskor: posztján középső védő vagy zavaró

• balátlövő,

támadáskor: jobbkezes, átlövő játékos, tehát az egyik fő gólszerző, fontos a játékkapcsolata a belső emberekkel

védekezéskor: posztján középső védő

• balszélső

támadáskor: jobbkezes, szélső játékos, intításoknál gyakran ő dob ziccert,vagy középre tör

védekezéskor: posztján védekezik, zavaró, vagy középső védő

• beálló

támadáskor: jobb- vagy balkezes, a "húsdarálóból" gyakran befordul és lő, de főleg nyitja és zárja a falat

védekezéskor: posztján középső védő

Kapusok

A kapus az egyetlen játékos, amely a saját kapujának előterében korlátlanul mozoghat, akár a labdával is, figyelmen kívül hagyva a mezőnyjátékosokra érvényes lépésszabályt is. A kapus a kapuelőtérben védekezés céljából bármely testrészével érintheti a labdát. Azonban eközben nem veszélyeztetheti az ellenfelet.

Játékvezetők

A kézilabdamérkőzést két egyenjogú játékvezető vezeti. A mérkőzéseken a játékosok közül csak a csapatkapitányok szólhatnak hozzájuk. A játékvezetők ellenőrzik a mérkőzés előtt a játéktér, a kapuk és a labdák állapotát, ellenőrzik a csapatok felszerelését, a játékosok öltözékét.

A mérkőzés megkezdésekor az egyik játékvezető, mint mezőny-játékvezető a középvonalnál helyezkedik el, ő a támadó csapat támadási iránya felé néz, míg a másik a védekező csapat mögül, az alapvonalnál figyeli az eseményeket. A két játékvezető szerepe a támadások váltakozásával felcserélődik. Jelzésekkel adnak utasításokat.

Magyar kézilabdakupa

Az MK-t kieséses rendszerben rendezik, egyszer egy, más évben két mérkőzés dönti el a továbbjutást, általában az alacsonyabb osztályú csapat pályaválasztásával. A döntetlen az idegenbelinek kedvez. A "Final Four"-ra liciteléssel kiválasztott helyen kerül sor. A legutóbbi győztesek: a férfiaknál az MKB Veszprém KC és a nőknél a Győri Audi ETO KC.